A kezdetek (1. rész)

Hmmm... Igen! Félmaraton! 

Ha teljesen a legelején szeretném kezdeni a történet, már pedig miért ne, akkor a tavalyi év márciusához kell visszamennem. Akkor jött egy elhatározás. Egyszer csak szóltam egy barátomnak, hogy nem le szeretném futni a félmaratont, hanem le AKAROM futni. Már ebben az elképzelésben is van valami plusz, éreztem valami többet annál, minthogy csak egyszerűen rápróbálok. És szerencsére Ati barátom is, aki már futotta le a valamivel több, mint huszonegy kilométeres távot, tegyük gyorsan hozzá, hogy nem is egyszer. Ő azt mondta, hogy mindenben mellettem áll, segít, sőt le is futja velem ősszel. Tudom a legtöbb helyen háromhónapos terv olvasható a felkészülést illetően. Csakhogy én 104 kilósan, 0 futással a hátam mögött kezdtem el az egészet! Sokan azt mondták, hogy hagyjad, nem fog sikerülni, sokat fogsz szenvedni, stb, stb, stb. Engem pedig ez mind nem érdekelt. Ha valamit elhatároztam, azt rögtön akartam, meg voltam győződve arról, hogy az úgy jó, ahogy én elképzeltem, ezzel sem volt másképp. Erre majd még visszatérünk, hisz pont ez a rögeszmém volt a meghiúsulás oka is. De most még csak ott járunk, hogy elkezdtem, el bizony. Kimentem egy márciusi pénteki reggelen, tizenkét fokban, hogy majd én most megváltom a világot. Azt hiszem mondanom sem kell, hogy nem így lett, ami nem is baj, hiszen ez már egy picit tört azon a bizonyos szarvamon. 1200 métert sikerült "lefutnom" 14:47 alatt, hát mit ne mondjak ez még gyaloglásban sem túl nagy világszám. De nem adtam fel, a lesz ez még jobb is elv alapján! Jól tettem, napról-napra, méterről-méterre jobb lett. Életem első 5 km-es futását ejtettem meg március 25-én, ekkorra már túl voltam egy bokasérülésen, pár hisztin, és három hét alatt 40 km futáson. Igen, haladtam szépen előre, folyamatosan növeltem a távot, folyamatosan egyre jobb lettem. Ugrunk eg hónapot ezután, de csak azért, mert ebben az időszakban igazából "csak" az idő pici javításán, és a táv növelésén volt a hansúly. Április 21-én kora reggel 7 km-t futottam, az idő 47:58, vagyis ekkorra teljesült egy nagy álmom, stabilan hét percen belül futottam a kilométereket. Ja, és persze tegyük hozzá, hogy ekkor már csak 92 kiló voltam. Április 24-ére 9300 méter volt kiszabva. Nyílván mindenki sejtheti, hogy mi következett, ugyanis ez az a táv, ahol már nem állsz meg 10 km-ig. 

IGEN, ezen a napfényes délelőttön lefutottam életem első 10.000 méterét. Még leírni is sok, nemhogy végigfutni... Sírtam, izzadtam, és fáztam egyszerre, de semmihez sem fogható érzés volt, és sikerült! Majd még jó néhányszor, sőt a 11 km-ig eljutottam. 

Aztán jött a nagy nyári meleg. Biztos sokan emlékeznek rá, hogy két hétig volt 35 fok körül a hőmérséklet. Talán ez, és egy picit a kitartás hiánya, meg még számos dolog befolyásolta azt, hogy itt 2017 nyarán abbamaradt szinte minden, ami a futásomat illeti. Szép kezdet, szép remények, de elhalva minden, minden, minden! Ám jelzem, NEM ADTAM FEL! És az idén újra hozzáláttam az edzésekhez, és az idén megcsinálom, sikerülni fog...

Folytatom...

Palánki István