2014. április 11. A Költészet napja

Tisztelt Olvasóság!

Ma, április 11-én ünnepeljük a Költészet napját. Ezen a napon született híres, és méltán ismert költőnk, József Attila! Az én véleményem, hogy nem véletlen az, hogy 1964-ben úgy határoztak, hogy ez a nap legyen a Költészet napja. Olyan, mindenki által ismert és elismert költő születésnapjára tették ezt az ünnepet, akibe nem lehet belekötni, mint költőbe.

Nagyon szép, és a mai világban különösen hasznos ünnep a Költészet napja. A mai "eltévéesedő" világban szükségünk van, vagy legalábbis lenne mindannyiunknaka versekre. Nem a tévé kínálta butaságokból kellene tanulnunk és fejlődnünk, hanem az értelmes, jó dolgokból, lásd például versek. A mai fiatalok -  akár az én korombelieket is ide sorolva - nem szeretnek olvasni. Hogy miért? Erre talán csak annyi a válaszuk, hogy mert maradi, nem modern, nem trendi. De kérdezem én, hogy és akkor mi van? 2 évvel ezelőtt kézzel hímzett mintázatú dolgokat is "ciki" volt hordani, ma mégis divat újra. Akkor miért ne lehetne a versolvasás, vagy akár írás is újra divat?! Jómagam a verseket jobban szeretem olvasni, mint a prózát. Vannak gyönyörű versek, és persze számomra érthetetlenül gyenge, rossz versek is. Én személy szerint nem szeretem a rímtelen verseket, mert az számomra próza sorokra bontva, s nem több. Ezért kezdtem úgy, hogy valószínűleg nem véletlen, hogy éppen József Attila születésnapjára rakták ezt az ünnepet, és nem mondjuk Kassák Lajoséra, vagy Dzsida Jenőére. Náluk tapasztaltam rímtelen verseket, pedig szerintem a vers alapja a rím. Talán, mintha ezt így is tanultuk volna annak idején. 

Én is próbálkoztam, és a mai napig is próbálkozom versírással a vőfélykedés kapcsán, illetve barátnőmnek kedveskedve, több-kevesebb sikerrel. De az írás és a véleményünk kifejtése, kifejezése nem szégyen. Ha van mondandónk, akkor bátran írjuk le, mondjuk el. Mindenkinek joga van a saját véleményhez, akkor hát éljünk vele! Fontos dolog a versolvasás, ezt lássuk be, hiszen: formál, szókicset ad, okosít, bátorít, megvigasztal, és még számos érvet ide lehetne írni. Ne sajnáljuk az időt egy-egy versre, és ha eszünkbe jutnak gondolatok, ne sajnáljuk az időt arra, hogy ezeket leírjuk. Mint tudjuk " A dolgok változnak. A vers örök!"

Számomra a legkedvesebb vers még gyerekkoromból "származik". Én a Móra Ferenc Általános Iskolába jártam, és így egy Móra-vers ragadott meg igazán, melyet a mai napig is tudok, és talán az egyik kedvencem, és az egyik legkedvesebb vers a számomra, melynek címe: A cinege cipője.

És akkor maga a vers:

Vége van a nyárnak,
hűvös szelek járnak,
nagy bánata van a
cinegemadárnak.

Szeretne elmenni,
ő is útra kelni.
De cipőt az árva
sehol se tud venni.

Kapkod fűhöz-fához,
szalad a vargához,
fűzfahegyen lakó
Varjú Varga Pálhoz.

Azt mondja a varga,
nem ér ő most arra,
mert ő most a csizmát
nagy uraknak varrja.

Darunak, gólyának,
a bölömbikának,
kár, kár, kár, nem ilyen
akárki fiának!

Daru is, gólya is,
a bölömbika is,
útra kelt azóta
a búbos banka is.

Csak a cinegének
szomorú az ének: 
nincsen cipőcskéje
máig se szegénynek.

Keresi, kutatja,
repül gallyrul gallyra: 
"Kis cipőt, kis cipőt!" -
egyre csak azt hajtja.